Ködszerzet: A Megdicsőülés Kútja 2.

Ködszerzet: A Megdicsőülés Kútja 2.(2007)

Brandon SandersonRafael Marín Trechera

Goodreads
4.41
320 Votes
Readings

A gonosz legyőzetett – de a háború csak most kezdődik.

Mégis sikerült véghezvinni a lehetetlent: az Uralkodó – az ember, aki évezredekig istenkirályként trónolt rettenetes elnyomás alatt tengődő népe felett – semmivé lett. Ám Kelsier, az Uralkodót megdöntő lázadás szülőatyja szintén halott. Az új világ megteremtésének csodálatos feladata ifjú pártfogoltjára, Vinre – az utcagyerekből lett ködszerzetre –, és a lány kedvesére, Elend Venture-re – az idealista álmokat dédelgető fiatal nemesre – maradt.

Az istenkirály hajdani Végső Birodalma részeire hullott: a néhai fővárosból kormányzó Elendet, a Középső Uradalom királyát egy választott testület, a Nagygyűlés ellenőrzi, míg a többi részek önjelölt királyai – köztük Elend kegyetlen apjával, Straff Venture-rel – jóval kíméletlenebb módon kormányoznak. És mindannyian azt lesik, miként keríthetnék hatalmukba Luthadelt.

Szaporodnak az Elend ellen megkísérelt orgyilkossági kísérletek, és rövidesen már több hadsereg is táborozik a főváros falai alatt. De Vint nem csupán ez aggasztja: az akarata ellenére köré szerveződő vallás mellett maga a köd is egyre furcsábban, egyre tudatosabban kezd viselkedni. Sőt, olykor mintha még alakot is öltene, hogy őt kísértse.

Az emberi és nem emberi seregek szorítása egyre fojtóbbá válik, Luthadel polgárai pedig vajmi kevéssé értenek a harchoz. Úgy tűnik, az ostromlottaknak csupán egy reményük maradt: a Megvilágosodás Kútjáról, és az általa nyerhető erőről szóló ősi legenda. Ám még ha létezik is a Kút, senki sem tudja, hol keresse, vagy hogy miként lehetne felhasználni az erejét.

Az események egyetlen, könyörtelen tényre világítanak rá: az Uralkodó elpusztításának feladata csupán könnyű kezdetnek nevezhető – az igazi kihívást a bukása által előidézett káosz sikeres túlélése jelenti.

Infos

Pages
448
Language
Hungarian


Published at
8/21/2007
Isbn13
9789639890985
Isbn10
9639890987

More from Brandon Sanderson

9.32
Book
The Way of Kings

The Way of Kings

9.52
Book
Words of Radiance

Words of Radiance

The Mistborn Saga by Brandon Sanderson

BOOK 0.5

8.86
Book
Arcanum Unbounded: The Cosmere Collection

Arcanum Unbounded: The Cosmere Collection

BOOK 1

8.98
Book
Mistborn: The Final Empire

Mistborn: The Final Empire

BOOK 1.5

7.40
Book
The Eleventh Metal

The Eleventh Metal

BOOK 10

10.00
Book
Ghostbloods 3

Ghostbloods 3

BOOK 2

8.76
Book
The Well of Ascension

The Well of Ascension

BOOK 3

9.12
Book
The Hero of Ages

The Hero of Ages

BOOK 3.5

8.64
Book
Secret History

Secret History

BOOK 4

8.38
Book
The Alloy of Law

The Alloy of Law

BOOK 5

8.52
Book
Shadows of Self

Shadows of Self

BOOK 5.5

6.78
Book
Allomancer Jak and the Pits of Eltania

Allomancer Jak and the Pits of Eltania

BOOK 6

8.80
Book
The Bands of Mourning

The Bands of Mourning

BOOK 7

8.96
Book
The Lost Metal

The Lost Metal

BOOK 8

9.56
Book
Ghostbloods 1

Ghostbloods 1

BOOK 9

9.20
Book
Ghostbloods 2

Ghostbloods 2

Book 10

9.46
Book
Untitled

Untitled

Shelve Book of Nails

9.14
Book
Book of Nails

Book of Nails

BOOK 1-3

9.22
Book
Mistborn Trilogy Boxed Set

Mistborn Trilogy Boxed Set

BOOK 1-6

9.34
Book
Mistborn Boxed Set

Mistborn Boxed Set

BOOK 1-7

9.40
Book
Mistborn 7 Books Collection Set

Mistborn 7 Books Collection Set

BOOK 4-6

9.24
Book
Mistborn: The Wax and Wayne Series: The Alloy of Law, Shadows of Self, The Bands of Mourning

Mistborn: The Wax and Wayne Series: The Alloy of Law, Shadows of Self, The Bands of Mourning

BOOK 4-7

9.38
Book
Mistborn: The Wax & Wayne Series: Alloy of Law, Shadows of Self, Bands of Mourning, The Lost Metal

Mistborn: The Wax & Wayne Series: Alloy of Law, Shadows of Self, Bands of Mourning, The Lost Metal

Reviews

MediaLib
less than a minute ago
8
There are no reviews yet. Be the first to create one!

Collections

Nothing here

¯\_(ツ)_/¯

External Links